Filmajánló – 500 nap nyár

A most következő film az egyik személyes kedvencem. Egy kicsit romantikus, egy kicsit drámai, és egy kicsit vígjáték is. Nem igazán tudnám behatárolni, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy egy kiemelkedő alkotás, és most szeretném megosztani veletek, illetve felhívni rá a figyelmeteket, hogy ha eddig még nem néztétek meg, akkor éppen itt az ideje!

500 nap nyár (500 Days of Summer)

500-days-of-summer

Ahogyan a cím is mutatja, 500 nap történéseit mutatja be ez a mű. Méghozzá Tom és Summer közös 500 napjának a történetét. (És ezért nem szeretem a magyar címet.) Aki azt gondolja, hogy ez is csak egy szokásos “amcsi, hálivudi, limonádé”, az nagyon nagyot téved. A film elején, ezekkel a mondatokkal találjuk szembe magunkat: “Ebben a történetben egy fiú megismer egy lányt. De fontos előre leszögezni, hogy ez itt nem egy “love story”.” Tom egy átlagos, unalmas, kissé talán szerencsétlen srác, Summer pedig egy ambiciózus, szabad természetű, öntörvényű fiatal hölgy. Eléggé különböző a világszemléletük, ám gyorsan megtalálják a közös hangot, és kiderül, rengeteg közös dolog van bennük. A történet apropója, hogy nem lineárisan haladunk végig ezen az időintervallumon. Eleinte úgy érezhetjük, mintha egy tálban lennének, és a rendező találomra húzgálná ki a napokat számláló golyókat, hogy melyiket tárja a szemünk elé. Ám ez nem igaz. Kezdetben kissé kaotikus minden, és nem igazán érthetjük mi is akar lenni az, amit láttunk. Ám ahogy egyre több foltot láthatunk a kirakósból, úgy válik egyre tisztábbá a kép. A másik dolog, ami egy kuriózummá teszi ezt a remekművet, az az, hogy az egész film az ellentétekre van építve. Sok hasonló napot mutat be, talán még ugyanabból a szögből is, ám a kimenetele, valami apró változásnál fogva más. A karakterek ízlése, és öltözködése, ugyancsak egy üde színfoltja ennek a darabnak. Persze önmagában ez a film sem lenne az igazi, a remek színészek nélkül. Joseph Gordon-Levitt nagyon hitelesen játssza Tomot, és nagyon jól áll neki ez a szerep. Viszont aki miatt nagyon a szívemhez nőtt ez a film -persze a fent említett dolgokon kívül-, az imádnivaló Zooey Deschanel. Ezt a szerepet mintha ráöntötték volna. Évekig keresve sem találhattak volna nála megfelelőbb színésznőt ehhez a karakterhez. A legfélelmetesebb az egészben az, hogy “csak” hozza azt a tőle már megszokott színvonalat és kész. Viszont amit ő hozzáad ehhez a filmhez, az pont az a kicsi, ami ahhoz kell, hogy kiemelkedjen a többi szürke, valami újat mutatni próbáló alkotás közül.
Ez a film nálam a Top3-ban mindenképpen benne van. Olyannyira jó film, hogy amikor nincs a talonban valami érdekesség, vagy éppen csak rossz hangulatom van, újra nézem a filmet. Természetesen kizárólag csak a feliratos változatot. Ritkán találhat az ember ennyire jó filmet, és még tanulsága is van. Az utolsó jelenet nagyon sokatmondó, és bíztató. Reményt ad, kimenekülniük a szürke hétköznapokból, vagy éppen a régmúlt, és leáldozott időkből. De ezt most nem taglalnám tovább, inkább rátok hagynám az utolsó képkockák elemzését!

Vélemény, hozzászólás?